A biodiverzitás fenntartásának kulcsa a génmegőrzés

A halak genetikai állományának részletes elemzése révén számos különleges sajátosságra derülhet fény egy adott populációval kapcsolatban. Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára. „Bár a biológiai sokféleség, azaz biodiverzitás fogalmát 1980-ban használták először hivatalos tudományos fórumon, a fajok sokfélesége már Darwin óta közismert tény. Később a tudomány fejlődése rámutatott, hogy a változatosságot nemcsak fajok között, hanem populációk, sőt egyedek között is érdemes vizsgálni, hiszen minél változatosabb egy populáció genetikai állománya, annál könnyebben képes alkalmazkodni környezetéhez, vagy annál inkább ellenállóvá válik a különböző betegségekkel szemben” – mutat rá munkájának lényegére Keszte Szilvia, a SZIE Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. A fiatal tehetség ezzel kapcsolatban Dr. Kovács Balázs tudományos főmunkatárs témavezetésével olyan molekuláris biotechnológiai vizsgálati módszereket fejleszt, melyek révén pontosabban megismerhetjük a közösségi jelentőségű halfajok genetikai hátterét. A 275/2004. sz. kormányrendelet szerint az ilyen közösségi jelentőségű halfajok közé elsősorban olyan védett, veszélyeztetett vagy sérülékeny fajok tartoznak, melyek megőrzése kiemelt jelentőséggel bír. A SZIE fiatal kutatója azonban fontosnak tartja, hogy az ide sorolható kősüllő és garda mellett vizsgálja az ezüstkárászt is. „Ez a faj az előzőek szöges ellentéte: […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=7558&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=a-biodiverzitas-fenntartasanak-kulcsa-a-genmegorzes
Forrás: magyarmezsgye.hu