Tudás nélkül nincs sikeres agrárium

Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium – mondta Nagy István agrárminiszter Gödöllőn. A tárcavezető kifejtette: a becslések szerint 2050-re 9 milliárd ember fog élni a földön, és ezért 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Hozzátette, hogy 10 éven belül a tudomány jövendölése szerint 40 százalékkal több fehérje is kell. Nagy István elmondta: fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást – tette hozzá. A miniszter kifejtette: “fel kell tennünk a kérdést, hogy milyen legyen a XXI. század agrármérnöke, és meg is kell keresnünk a kérdésre a választ”. Hozzátette, az agrármérnököknek képesnek kell lenniük arra, hogy az új tudományos eredményeket folyamatosan szintetizálják. A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 16 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni. Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Aláhúzta, ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét. A […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5908
Forrás: magyarmezsgye.hu