Továbbra is érvényes a gabonafélékre vonatkozó fordított adózás

Január 1-től 2022. június 30-ig meghosszabbítják a fordított forgalmi adózás rendjét az üvegházhatású gázok, valamint az acélipari termékek mellett a gabonafélékre és az olajos magvakra is – közölte az Agrárminisztérium. A tájékoztatás szerint az Európai Unió (EU) december 31-ig tette lehetővé a tagállamoknak, hogy a gabonafélékre és az olajos magvakra fordított adózást alkalmazzanak. A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, a számlát az általános forgalmi adó felszámítása nélkül állítják ki, az adót majd a vevőnek kell befizetnie.Közölték, a fordított adózást eddig az Európai Bizottság egyedileg engedél yezte és kellett hozzá a többi tagállam támogatása is, azonban idén októberben az EU olyan szabályozást fogadott el, amely tagállami hatáskörbe utalja ennek a döntésnek a lehetőségét. Ez tette lehetővé, hogy Magyarország a továbbiakban is alkalmazza a gabonánál a fordított áfa-fizetést. Az agrártárca szerint az áfa-fizetés megfordítása azért hatékony eszköz, mert nem csökkenti a költségvetés bevételeit, ugyanakkor hatásosan növeli az ágazat átláthatóságát. A gabona-, olaj- és fehérjenövény szektorokban 2012-ben bevezetett fordított forgalmi adó rendszere jelentősen javította piaci viszonyokat. A korábban az ebből fakadó mintegy 30 százalékos feketegazdaság lényegében megszűnt. A gabonaszektor is támogatta az adózásfajta meghosszabbítását – tette hozzá az AM.

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6139
Forrás: magyarmezsgye.hu