Több ponton is módosult az élőhelyfejlesztési beruházásokról szóló felhívás

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások” című (VP4-4.4.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációjának módosulásai az alábbi pontokat érintik. Javítva lett a teljes szövegben a kifizető ügynökség megnevezése (Magyar Államkincstár). Javítva lett a teljes szövegben a feladatot ellátó szervezet (Miniszterelnökség helyett Agrárminisztérium) – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Módosult a felhívás ,,3.4.1. II. Kötelezettségvállalások rész” 9. pontja – itt törölték a „Célterület specifikus előírások” címet, s az ez alatt lévő (1)-(4) bekezdéseket átszámozták. Követelmények cím alatt (6)-(9) bekezdésekre: „A fenntartási időszak minden célterület esetében a telepítés fizikai megvalósulását követően az 5.1 fejezet 4.) pontjában meghatározott egységes kérelem időszak utolsó napjától kezdődik.” Kiegészült a felhívás 3.4.1. II. Kötelezettségvállalások rész a 10. és a 11. pontokkal. Itt az NTB-ben is bevezették az AKG illetve ÖKO pályázatoknál is alkalmazott területi puffert: „10) Mind a négy célterület esetében a támogatni kívánt tábla EOV koordinátáinak felvételezésénél figyelembe kell venni, hogy a rögzített koordinátáknak legalább 3 méteres pontosságúnak, 3 méteres koordináta élességűnek kell lenniük a természetbeli állapothoz képest. Ez a területi puffer (tolerancia), ami helyszíni ellenőrzés során történő EOV koordináták felvételezésénél a támogatható tábla részét képezi. 11) A támogatást igénylőnek a területi puffer figyelembe vételével a meghatározott egységen belüli teljes területen a kötelezettségvállalás teljes […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6098
Forrás: magyarmezsgye.hu