Ötvenkilenc növényfajta részesült állami elismerésben

Fajtaminősítő okleveleket adott át a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár és Lukács József, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese. A 2014 óta hagyománnyá vált díszoklevél-átadás mezőhegyesi állomásán a 2018. március 7-én állami elismerésben részesített szántóföldi fajták után vehették át okleveleiket azok képviselői. Ezúttal huszonegy cég tizenhat növényfajának ötvenkilenc fajtája kapott elismerést. A legnépesebb ezek közül huszonhat fajtával a kukorica volt, melyet a cukorrépa követett tizenhárom fajtával. Napraforgóból négy, szójából három fajta kapott elismerést, a többi növényfaj (pl. szója, kender, szudánifű, mák, szegletes led) egy fajtával képviselte magát. Az oklevelek átadását megelőzően Feldman Zsolt úgy fogalmazott: egy-egy fajta elismerése mögött sokéves munka áll, éppen ezért bízik abban, hogy a cégek, illetve nemesítőházak megtalálják azok számára a piacot, ezzel is sarkallva magukat az újabb és újabb innovációra. A fajtaminősítő okleveleket az alábbi cégek és nemesítőházak képviselői vehették át: Karintia Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.; Fitoherb Gyógynövény-feldolgozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Saaten-Union Hungária Kft.; KWS Magyarország Kft.; SESVANDERHAVE Hungary Kft.; Monsanto Hungária Kft.; Euralis Kft.; Magyar Tudományos Akadémia MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet; Gabonakutató Nonprofit Kft.; R.A.G.T. Vetőmag Kft.; PROVENTUS TRADE Kft.; Mogyi Kft.; Syngenta Kft.; RWA Magyarország Kft.; Alfaseed Kft.; Agromag Kft.; Szarvasi Medicago Kft.; Agroszemek Kft.

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6074
Forrás: magyarmezsgye.hu