Őszi búza termesztése malomipari célra

A búza az egyik legrégebb óta termesztett növényünk. Jelentőségét és értékét az adja, hogy szinte minden föld feletti része jól hasznosítható. A búza a világ legfontosabb kenyérgabonája. Az emberi táplálkozásban kiemelkedő jelentőséggel bír, fontos szerepet tölt be az állati takarmányozásban, illetve ipari felhasználása is jelentős (pl. keményítő- és szeszgyártás, búzacsíra-olaj előállítás). Humán táplálkozási célra a betakarított búzát a malomipar lisztté őröli, majd a sütő- vagy tésztaipar feldolgozza kész- és félkész termékekké. Általánosságban elmondható, hogy az állati takarmányozásra szánt tételekkel szemben kisebbek a minőségi elvárások, míg a malomipari feldolgozás esetén csak a szabványban lefektetett értékeknek megfelelő tételek kerülhetnek feldolgozásra, majd ezután emberi fogyasztásra. Azonban, hogy ehhez a pontig eljuthasson, a búzának szigorú minőségi vizsgálatokon kell keresztül mennie. Kísérletek őszi búza fajtákkal Kísérleteink során három őszibúza-fajta; az MV Nádor, a GK Csillag és a GK Körös legfontosabb minőségi mutatóit vizsgáltuk meg, elsősorban a sütőipar igényeit figyelembe véve. A búzafajtákat a Nyírség-Hasso Kft. Rádi Szövetkezetének parcelláin termesztették hasonló talajtípuson, és hasonló agrotechnikai kezeléseket alkalmazva. A búzafajtákat 2017 júliusában takarították be. Ekkor végeztük el az első laboratóriumi vizsgálatokat, mely során a búzafajták nedvességtartalmát, nedvessikér-tartalmát és terülését, esésszámát, hektolitertömegét és valorigráfos sütőipari értékét tanulmányoztuk. Ugyanezekből a búzatételekből ugyanezeket a vizsgálatokat négy hónapos tárolás után, 2017 […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5783
Forrás: magyarmezsgye.hu