Bevezetés Az 1950-es években az állattenyésztés struktúrája nagy változásokon ment keresztül. A háztáji gazdálkodást felváltotta a tervszerű, ipari termelés. A tenyészérték-becslést követő óriási mértékű szelekció és az ez által végzett párosítások, biotechnológiai és nemesítési módszerek alkalmazása a genetikai változatosság csökkenését okozhatják, mert hagyják kihalni azokat a genotípusokat, amelyekre jelenleg nincs szükség. Így a nagy hozamú hibridek térhódítása veszélyezteti az állati génkészlet változatosságát (Mihók, 2004). A régi háziállatfajták fennmaradását a nemzeti és nemzetközi génmegőrző, génvédelmi programok segítik, amelyek az alternatív fajták gazdasági jelentőségét ismét feltárják. Világszerte génbankokat hoznak létre a genetikai sokféleség fenntartása érdekében, ahol háziállatok géntartalékait, szövet- vagy sejtmintáit tartják, és őrzik. A magyar baromfitenyésztésben a génmegőrzés újabb iránya lehetne az őshonos fajták ex situ génmegőrzése, amellyel elkerülhető lehetne a többletköltségen túl a különböző természeti katasztrófák és betegségek óriási kártétele (Barna és mtsi, 2002). Az is bizonyos, hogy a génbanki állományok már a közeljövőben fontos szerepet játszhatnak új fajták és keresztezések, valamint a környezetkímélő tartásmódok és jó minőségű, hazai termékek (hungarikumok) előállításában (Szalay, 2004). Legyen szó akár génmegőrzésről, akár a fajták keresleti igényeket kielégítő korszerűsítéséről, szükséges az érintett fajták termelési paramétereinek minél átfogóbb ismerete. Irodalmi áttekintés Hazánkban valamennyi magyar parlagi baromfifajta céltudatos tenyésztése a XIX. század második felében kezdődött el. […]
A tartalom elolvasása:http://magyarmezsgye.hu/?p=5285Forrás: magyarmezsgye.hu