Országos Kalászos és Őszi Káposztarepce Fajta- és Technológiai Bemutató

Ismét fajtabemutat tartottak Gyulatanyán május 21-én, melyen köszöntőt mondott Augusztinyi András (Augusztinyi-Agro Kft.), a kísérletek vezetője, valamint Baracsi Endre – alelnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Lukács József – NÉBIH: Elmondta, hogy a Hivatal szervezeti és működési szabályzata megváltozott. Az új felállásban az átcsoportosítás miatt egyes feladatok elvégzése máshová került. Szakmailag azonban ugyanolyan fontossággal bírnak, mint eddig. A fajtakínálat és a minőség kérdése kissé háttérbe szorult másfeladatokhoz képest, de ez csak átmeneti állapot. A termésmennyiséget összehasonlítva a német és francia hozamokkal, a magyar búza termésátlaga elmarad ezek mögött. Kissé ingadozó, de biztató, hogy lassan emelkedő tendenciát mutat annak ellenére, hogy a vetésterülete csökken (2003–2018 között 30%). Olyan növények veszik át a helyét, amelyek termesztése gazdaságosabbnak mondható a búzáéhoz képest. A termőterületek állapotminősítése során valamivel több, mint 1/3-a gyenge, 40%-a közepes, és csak 20%-a kapott jó minősítést. A fajtaválaszték kielégítő repcéből is – 188 hazai, 1426 európai – és a termőterülete növekvő tendenciát mutat. Fodor István – Agrárkamara: Két sarkalatos problémát emelt ki. 1: a jelenlegi adózási környezet szembe megy az agrárágazat érdekeivel, ezért sürgető feladat az optimális adózási paraméterek kialakítása, adókedvezmények, finanszírozások, állami támogatások összehangolása. 2: az osztatlan közös tulajdont érintő problémák továbbra is megoldatlanok. Fontos lenne olyan jogszabályok megalkotása, amelyek […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6343
Forrás: magyarmezsgye.hu