Nov@ – Valami Új!

Az erős piaci verseny és az éghajlati anomáliák miatt a gazdálkodóknak még növekvő ráfordítások mellett is egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül a nyereséges termelés, várakozásaikat azonban a szeszélyesebbé, sőt szélsőségessé váló időjárás gyakran felülírhatja. Azokban a gazdaságokban, ahol a termesztéstechnika minden elemét magas szinten alkalmazzák, a műtrágya adagok növelésével vagy növényvédelmi eljárásokkal és más eddig is alkalmazott technológiai elemmel már nem lehet számottevően növelni a termelés biztonságát, illetve a jövedelmezőséget. Európában a 2000-es években, majd hazánkban a 2010-es évektől megjelenő biostimulátorok a termésnövelő anyagok egy olyan új csoportjának bizonyult, amelyeket megfelelő szaktudással alkalmazva, még képesek lehetnek a termelők a gazdasági eredmény növelésére vagy éghajlati stressz és technológiai hibák okozta terméskiesések mérséklésére. A növényi biostimulátorok felhasználása során nyert kedvező eredmények meggyőzték a termelőlket e termékcsoport használatának szükségességéről. Ennek köszönhetően a termékkör felhasználása Európában évente több, mint 12%-al nő és már több, mint 6, 2 millió hektáron kerül bevetésre. A biostimulátorok közös jellemezője, hogy hatóanyagaik kedvező irányban szabályozzák a gyökérzóna működését és a növény anyagcsere folyamatait. Alkalmazásuk lehetővé teszi, hogy növekedjen a növényi tápanyag felvétel intenzitása, a stressz tolerancia, továbbá javuljon a termés minősége és növekedjen a mennyisége. A több, 40 éves gyártói múltra visszatekintő Biolchim S.P.A. terméke a Nov@ biostimulátor új generációs […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6270
Forrás: magyarmezsgye.hu