Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

A járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező – számolt be róla a Nébih. Fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimum feltételeket is, ezzel minimalizálva annak kockázatát, hogy a madárinfluenza betegség újból megjelenjen hazánkban. Az országos főállatorvos 2020. július 15-én megjelent legújabb határozatában visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítésre a járványhelyzet kedvező alakulása miatt kerülhetett sor. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ugyanis 2020. június 5-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban. A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért továbbra is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni. A járványvédelmi minimum feltételeket szintén teljesíteniük kell a gazdáknak, amelyekről a Nébih tematikus aloldalán tájékozódhatnak az érintettek (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza). A megfigyelési körzetek feloldására már a múlt héten sor került. Ennek köszönhetően – az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesítése alapján – immár zavartalanul folyhatnak a belföldi és az unióba irányuló szállítások az ország teljes területéről. Hazánk mentes státuszát, a vonatkozó nemzetközi Kódex értelmében, legkorábban […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=7647&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=mar-nem-kotelezo-zartan-tartani-a-baromfikat
Forrás: magyarmezsgye.hu