Közel három évtizede sikeres a Dél-Dunántúl legnagyobb agrárkiállítása

26 éve a Szentlőrinci Gazdanapok a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb rendezvénye, sikere a látogatók körében a mai napig töretlen. Ez a nagyszabású agrárkiállítás kivételes, és szakmailag is izgalmas kínálatot biztosít az érdeklődők számára. Tavaly az elmúlt huszonöt évet ünnepelténk, idén a következő évtizedeket nyitják meg színvonalas rendezvényükkel. Büszkék arra, hogy a kiállítás nem csak a Dél-Dunántúl legnagyobb agráreseménye, hanem országosan, sőt nemzetközileg is elismert. Céljun továbbra is a mezőgazdaságot és élelmiszeripart erősíteni, a hazai termékeket bemutatni, továbbá az érdeklődök számára a szakmaiságon túl (gépkereskedelmi kiállítások), szórakoztató programokkal is szolgálni. Folytatják hagyományaikat, a partnerrégió programot, a Szentlőrinci Vágtát, és idén is kiosztják a kiállítási díjakat. A Szentlőrinci Gazdanapok sikerét kiállítóinak száma is mutatja, mely évek óta stabilan 400 körül mozog, ahogyan a látogatók száma is 25 000 fő. Fedett és szabadterületek kiállítói – katalógus regisztrációs szerint: – 282 ebből külföldről érkező partnerek: Horvátország (HR) – 27 Székelyföld (Erdély – RO) – 25 Szlovénia (SLO) – 1 Németország (D) – 1 Gazdasági állatok: lótenyésztők – 8 (magyar hidegvérű és nóniusz fajták) szarvasmarha tenyésztők – 4 (charolais, limousine és fehér kék belga marhafajták) egyéb fajták – 1 (bivaly) Kisállat kiállítók adatai a 2019. évi Gazdanapon: Állat megnevezése:            Kiállítok száma          kiállított állatlétszám              Fajta Baromfi                                    11                           70                                       12 Víziszárnyas                              6                        […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6405&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=kozel-harom-evtizede-sikeres-a-del-dunantul-legnagyobb-agrarkiallitasa
Forrás: magyarmezsgye.hu