Készül a vadkárfelmérésre vonatkozó útmutató

A nagyvadak szívesen látogatják a termőföldeket is, megannyi problémát okozva az adott gazdálkodónak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szokásos éves vadgazdálkodási konferenciájának egyik fő témája a készülő vadkárfelmérési útmutató volt. A protokoll várhatóan négy pillére épül majd. Hagyományos, aktualitásokat áttekintő vadgazdálkodási konferenciáját tartotta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 25. FeHoVa keretében 2018. február 16-án. Köszöntőbeszédében Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a tavalyi tanácskozás óta az erdőgazdálkodás, a vadászat és a vadgazdálkodás területén – a törvénymódosításokat követve – jelentős változások történtek. Az erdőgazdálkodás kapcsán megemlítette, hogy a tavalyi év meghatározó lépése volt az erdőtörvény kétharmados többséggel elfogadott módosítása. Ez a kormányzat, az erdészeti szakmai és érdekképviseleti szervezetek, illetve a NAK közös sikerének tekinthető. A módosítások nagy része 2017. szeptember 1-én hatályba lépett, míg az erdőtörvény fontosabb általános végrehajtási rendeletei némi késedelemmel, 2017 utolsó napjaiban jelentek meg. Hozzátette, számos végrehajtási rendelet megalkotása azonban még hátra van. – A továbbiakban az építés időszaka következik. Elsősorban az elaprózódott birtok-, gazdálkodói- és szakirányítási szerkezetű magán erdőgazdálkodás fejlesztése terén állnak jelentős feladatok az ágazat vezetése előtt. A bürokráciacsökkentés érdekében pedig az erdőgazdálkodás szakmai adminisztrációs rendszerében is átfogó fejlesztéseket kell végrehajtani. A munka tehát folyamatos, és ebben a kamara aktívan közreműködik: mind szakértői, […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5677
Forrás: magyarmezsgye.hu