Friss hajtás az interneten

Mindannyian tudjuk, milyen csodálatos tud lenni a tavasz… Rügyezésnek indulnak a fák, kicsíráznak a növények és a hosszú téli álomból feléled az állatvilág. A gazdák elszántan dolgoznak a földjeiken, gondosan ápolják a növényeiket és büszkén aratják le munkájuk szó szerinti gyümölcsét. Ahogy tavasszal virágzásnak indul minden, úgy bontogatja egyre jobban szirmait és friss hajtásait valami olyasmi is, ami egyre jobban formálja át az életünket. Ez pedig nem más, mint a mezőgazdaságot érintő e-kereskedelem legfrissebb szereplője, a Zöldséges.com. Az elmúlt években a multinacionális vállalatokon keresztül beimportált mezőgazdasági termékek látványos térhódítása meglehetősen beszűkítette a magyar mezőgazdasági termelők piaci lehetőségeit. Kialakult egy az előzőtől teljes mértékben eltérő versenyhelyzet, illetve a termékek felvásárlása és viszonteladása közötti árrések is egyre jobban a tető fokára hágtak. Mit lehet ilyenkor tenni? Szerencsére az említett nehézségek ellenére még mindig vannak olyanok, akik rendületlenül becsülik a magyar gazdák áldozatos munkáját, illetve hisznek a hazai mezőgazdasági termékek értékében. Ugyancsak ők azok, akik még mindig azt vallják, hogy hazait a hazainak. Éppen ezért jött létre a Zöldséges.com, amely a legmodernebb technológiákat alkalmazva, illetve a hagyományos értékrendet vallva teremt új hagyományt, és vezeti át zöldség vásárlást a 21. századba. A jelenlegi piaci állapotok kétséget kizáróan mind azt bizonyítják, hogy az e-kereskedelem berobbanása […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6315
Forrás: magyarmezsgye.hu