Az almafelvásárlások szerződéskötési határidejére figyelmeztet a Nébih

Azoknak a feldolgozóknak, akik több mint 200 tonna almát dolgoznak fel, legkésőbb augusztus 1-jéig szerződéssel kell lefedniük az általuk feldolgozandó gyümölcs legalább 60 százalékát – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. A hivatal közleményében emlékeztet: a hatályos hazai jogszabályok értelmében a meggy mellett az alma Magyarországon történő feldolgozása esetén is kötelező írásban rögzíteni a gyümölcsök értékesítésére irányuló szerződést. A dokumentum kötelező tartalmi elemeit európai uniós rendelet határozza meg, amely egyebek mellett azt is lefekteti, hogy a szerződésben írásban kell rögzíteni a beszállított termékért fizetendő árat. A szerződést a szállítás megkezdése előtt írásba kell foglalni, ami a feldolgozásra szánt alma értékesítésében részt vevő minden szereplő, azaz a közvetítő kereskedelem számára is kötelező. Fontos továbbá, hogy valamennyi szerződés a jogszabályi előírásoknak megfelelően tartalmazza a termékért fizetendő árat. A szerződésben foglaltakat a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrzi, amely a kötelezettség megszegéséért ágazatfelügyeleti bírságot szab ki. A bírság legkisebb mértéke tízezer, legmagasabb mértéke 50 millió forint – figyelmeztet a Nébih. Az érintettek a szerződéskötési kötelezettséggel kapcsolatos kérdéseiket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre küldhetik el. (MTI)

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=7686&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=az-almafelvasarlasok-szerzodeskotesi-hataridejere-figyelmeztet-a-nebih
Forrás: magyarmezsgye.hu