Allegro Nap júliusban

Az új almafajták és alma fajtajelöltek felkutatására és honosítására nagy hangsúlyt fektető Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola idén júliusban is megrendezi a „Júliusi Gála” néven elhíresült Allegro fajta kóstolóval egybekötött bemutatóját. A faiskola honosítási tevékenységéről és az Allegro fajtatulajdonságairól Babicz Szabolcs faiskolavezető gondolatait olvashatjuk. Cégünk ezelőtt tíz évvel kezdett tudatosan foglalkozni új, – elsősorban betegség­ellenálló – gyümölcsfajták felkutatásával, honosításával és szaporításával. Tevékenységünk eredményeképp több, mint tíz gyümölcsfajta került köztermesztésbe. Figyelmünk előterében elsősorban az alma áll, de sok csonthéjas fajtát is tesztelünk és szaporítunk. Az általunk szaporított Luna, Sirius, Orion, Red Topaz és Rozela fajtákat már sokan ismerik és termesztik sikerrel, ezekből már több, mint ötszáz hektár termőfelület létesült 2010-től napjainkig. Évente 5–10 új fajtajelölt és már elismert fajta tesztelését kezdjük meg hazai ökológiai adottságok között, hiszen nem biztos, hogy a külföldön jól teljesítő fajták nálunk is sikerrel fognak szerepelni. A fajtaújdonságoknak legalább négy termőéven keresztül kell megfelelően teljesíteniük ahhoz, hogy szaporításukba belefogjunk. A legjobbak közül is csak a legjobbak kerülhetnek a választékunkba. Elsősorban a termőképességet, alternanciahajlamot, ellenállóképességet, növekedési sajátosságokat és a gyümölcs élvezeti értékét, tárolhatóságát vizsgáljuk. A megfelelően teljesítő fajták második szűrőjét maguk a faiskolánk partnerei, a termelők végzik el. Tematikus fajtanapjainkon évről-évre figyelemmel kísérhetik a fajták szereplését és ezeken az […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6337
Forrás: magyarmezsgye.hu