A rossz hírek is elfogynak egyszer

Március közepével megállni látszott a gabonapiaci árak idén eddig tapasztalt emelkedése. Ennek oka, hogy világszinten a korábbinál pozitívabb hírek láttak napvilágot, valamint egyéb termékek spekulációs hatása is az árak gyengülését segítette. Hogy ez tényleges fordulatot jelez-e, a következő hetek döntik el. Az irányadó Chicago-i tőzsdén január eleje óta mintegy 13%-ot drágult a lágy búza, míg a kukorica 10%-os erősödésen van túl. A cikk írásának pillanatában úgy tűnik, hogy előbbi 184, utóbbi 153 USD szinten érte el a lokális csúcspontját. Ilyen magas árakat utoljára tavaly, a nyár közepén tapasztalhattunk. A drágulási folyamat ugyanis megtörni látszik, aminek magyarázatáért – a búza esetében – Dél-Amerikáig és Oroszországig kell „elutaznunk”. Az egyik az, hogy a dél-amerikai száraz időjárás negatív hatása a vártnál kisebb lett. A másik pedig, hogy a világ legnagyobb búzaexportőreként előlépő Oroszország összesen közel 40 millió tonnát kíván eladni a külpiacokon, ami jócskán felülmúlja a korábbi évek 25–27 millió tonnás rekordjait. Mivel pedig a szállítmányok már elindultak, a megnövekedett kínálat már látszik az árakban is. Párizsban egyébként eurós tonnánkénti áron jegyezték a búzát, ami hozzávetőlegesen megegyezik az elmúlt 6 hónap legmagasabb értékével. Magyarországon, a fizikai piacon a Magro.hu mezőgazdasági piactér adatai szerint az egy évvel korábbinál 15 százalékkal drágábban, tonnánként átlagosan nettó […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5802
Forrás: magyarmezsgye.hu