A Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus kertje a tudomány és oktatás szolgálatában

A Tuzson János Botanikus Kert a Sóstói erdő szomszédságában, a Nyíregyházi Egyetem épületeinek ölelésében található. Létrehozásának gondolata tulajdonképpen már a Tanárképző Főiskola 1962-es alapításakor megfogalmazódott. A tényleges építés kezdete 1972-re nyúlik vissza. Ekkor kapta meg az alapítás céljára a Főiskola a Sóstói parkerdőből a 4,5 hektáros területet. A rendkívül lelkes tanszéki kollektíva áldozatkész munkájával, az oktatási intézet támogatásával, valamint sokrétű társadalmi segítséggel megkezdődhetett a munka. A Botanikus Kert 1984-ig a Növénytani Tanszék szerves része volt, s azóta is szoros kapcsolatban áll vele, annak „élő laboratóriuma”. A pálmaház első részét 1984-ben, a kaktuszházat 1992-ben, a mediterránházat pedig 1997-ben adták át a rendeltetésének. 1990-ben megalakult a Kaktuszház Alapítvány, mely azóta is nagy segítséget nyújt a kert fejlesztéséhez. Clematis integrifolia maggyűjtés a Tisza töltésen Litván és orosz vendéghallgatók bevonásával (Forrás: Nagy Zoltán) Nagyon sokan ismerik és keresik fel a környezetükben található közeli Botanikus Kerteket pihenés, szórakozás a növényvilágban való gyönyörködés céljából, azonban csak kevesen tudják, hogy mi is valójában egy botanikus kert feladata. Ezen rövid összefoglaló azt a célt szolgálja, hogy egy átlagos látogató, kertkedvelő is belelásson egy kert mindennapjaiba, kihívásaiba. Egy botanikus kert természetesen ellátja a legfontosabb állami valamint a nemzetközi elvárások (International Agenda for Botanic Gardens, 2000; Action Plan for Botanic […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5773
Forrás: magyarmezsgye.hu