A hazai gabonatermesztőkben igenis ott van a szándék az új tudás befogadására

2019. január 17-én Debrecenben, az ottani agráregyetemen befejeződött a Magro.hu által szervezett III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat. A kaposvári nyitóeseményhez hasonlóan a Hajdúságban is sok gazdálkodó követte figyelemmel az előadásokat, amelyek a két fő gabonafélénk teljes termesztéstechnológiáját mutatták be, kiemelve az újdonságokat. A több száz résztvevő a bizonyíték arra, hogy a hazai gazdálkodók egy jó része is kíváncsi és hajlandó tanulni, ami biztató a magyar mezőgazdaság jövőbeni sikeressége szempontjából. Bár sok szó esik a kukorica és a búza termesztéséről, mégsem lehet róluk eleget beszélni. A tevékenységek eredményessége sok céget és gazdálkodót, valamint közvetve sok családot érint, ráadásul még nemzetgazdasági szinten is súlya van. Ugyanakkor még jócskán van tere a fejlődésnek, mert az itthon használt technológiák nem minden esetben kielégítőek és sokszor hiányzik a tudatosság a meghozott döntések mögött. Ennek következtében pedig a hazai terméshozamok jelentősen elmaradnak a potenciálistól és a minőséggel is vannak problémák. Éppen ezért nagy az érdeklődés az olyan események iránt, mint amilyen a Magro.hu Kukorica és Búza Konferenciasorozata, ahol rövid idő alatt sok hasznos tudás befogadására van lehetőség. A legutóbbin is sok érdekes előadás hangzott el. Csekő József, a Corteva Agriscience munkatársa, cége megoldásait mutatta be a megváltozott klimatikus viszonyokra. Azaz, hogy átgondolt talajműveléssel, tápanyag utánpótlással, a […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6222
Forrás: magyarmezsgye.hu