A gazdák dolgoznak a legtöbbet?

Több kutatás is bizonyítja, hogy a mezőgazdaságból élők napi-heti munkaideje a leghosszabb. Ez érthető, hiszen a termesztett növények a hétvégeken is nőnek, az állatoknak pedig ünnepnapokon is enni kell adni. A gazdálkodók tizede már 5 óra előtt talpon van, a hatoduk pedig akár 15 órát is dolgozik naponta. Az angol Farming Forum nem reprezentatív mini felmérése szerint a gazdálkodók közel 40 százaléka 6-7 óra között kel minden reggel, hogy el tudja végezni a teendőit. 20 százalékuk már 5-6 óra között talpon van, míg nagyjából 9 százalékuk 5 óra előtt veszi fel a munkát. A maradék szerencséseknek (a válaszolók közel harmadának) elég 7 után elhagyniuk a meleg ágyat. Akinek állatai vannak, az bizonyosan hamarabb kezdi a napot, hiszen etetni, fejni kell a jószágokat. Hiába kelnek korán a gazdák, a munkanap attól még nem fejeződik be hamarabb számukra. Egy 1600 amerikai farmer megkérdezésével végzett felmérés szerint a mezőgazdaságban dolgozók bő fele (56 százaléka) 10–14 órát dolgozik naponta, ötödük pedig 5–9 órát. Hatoduk legalább 15 órás munkanapról számolt be, 7 százalék azonban mindössze 1–4 órát fordít a teendőire, bár ők alighanem csak „háztáji” gazdálkodók lehetnek. Írországban is hasonló eredmények születtek, hiszen 14 gazdasági szektor vizsgálata során arra a megállapításra jutottak, hogy egy hétnapos […]

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=5574
Forrás: magyarmezsgye.hu