1,23 milliárd forint áll rendelkezésre

Meghirdették a jövő évi Tanyafejlesztési programot, amely 3 célterület között oszlik meg. Meghirdette az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi Tanyafejlesztési programot, a rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint 3 célterület között oszlik meg. Az idén 8. alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák, és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre. A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.honlapján, illetve a Kormány portálján, a kérelmeket 2019. január 2. felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani. Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják kivitelezni. Az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban (VP) április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint. Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén másodjára hirdette meg az Év tanyája díjat az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át. Forrás: AM – MTI

A tartalom elolvasása:
http://magyarmezsgye.hu/?p=6108
Forrás: magyarmezsgye.hu