Borúsan indul a hét

Napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A késő délutáni, esti óráktól egyre több helyen kiderülhet az ég. Kora délutánig elsősorban a délnyugati, nyugati megyékben, valamint az északkeleti határ közelében elszórtan még számítani lehet kisebb esőre, záporra, estére azonban mindenütt megszűnik a csapadék. Megélénkül, főleg az ország északi felén helyenként meg is erősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.

A tartalom elolvasása:
https://www.agrotrend.hu/idojaras/aktualis/borusan-indul-a-het2
Forrás: